Felülvizsgálatok

HAZAÉRTÜNK!!! szerencsére, minden redben van, a helyzet stabilizálódott, a kezelés hat, más szervekre nem terjedt az áttét, a csontban is leállt. Az orvosok optimisták, azt mondták, hogy ennél többet nem is várhatok, hiszen csak három hónap telt el. A radiológus orvos azt mondta, hogy még egy sztreptikokkusznak is több idő kell :).

A vizsgálat nem volt könnyű, söt egy félreértés miatt, erős pánikroham uralkodott el rajtam. Egy nagyon kedves orvosnő megkérdezte tölem, hogy van tüdőáttétem is? Én nem tudtam, hogy ez egy rutinkérdés, és nagyon megijedtem. Megvoltam gyözödve, hogy biztosan már látta, hogy van a tüdőmön is. Szóval, nem volt könnyű kibírni. Persze, utólag kiderült, hogy nincs, de az a pár óra pokoli volt. 

Campingben aludtunk, sátorban, ami szintén megviselt, mert láttam, hogy mindenki jókedvűen sétál, energiával fel van töltödve, jóízűen eszik, nekem meg nem volt étvágyam, nagyon rossz kedvem volt, és egyáltalán nem volt kiváncsi Bécsre. De ez volt a legolcsóbb szállás lehetőség, és a vizsgálat után meg jól esett, hogy kint vagyunk a szabadban és ott aludhatok a sátorban. 

Szóval, minden jó, ha a vége jó :). 

Fáradt vagyok, de ez ilyen "jó" fáradtság. Nagyon boldog vagyok, hogy túl vagyunk. Remélem, hogy az ilyen jól alakul továbbra is. Szeptemberben kell újra menjünk, addig csak kezelések és pihenés vár rám.

Köszönöm a támogatást, még jelentkezem.
Kivánok nagyok sok egészséget mindenkinek! Ez a legfontosabb...

The big "C"

The Big „C” project!

Nincs, ahonnan tudjátok, hogy mit is jelenthet ez a projekt, ezért szeretnék egy emberségről, identitásról, segítőkészségről szóló történetet megosztani veletek, ami ezt a projektet jellemzi.

Nagyon kedves segítőm, Fodor Molnár Edina, ennek a projektnek a megálmodója és megteremtője. Edinát nem ismerem személyesen, mégis nagyon sok mindent tanultam tőle. Ő nyitott volt arra, hogy egy távoli országból segítsen nekem. Nem én kerestem fel őt, azzal a kéréssel, hogy támogatását nyújtsa, hanem ő keresett meg engem (még hozzá, milyen sokat keresett).

Megálmodott valamit és megteremtette. Ez a Big C. Mit jelent? Cooking and cancer. Süt, főz és énekel. Értem, illetve értünk. Mindazokért, akik krízisben vagyunk.

És ennél többet ad nekünk: megtanítja, hogyan tudjuk megtartani identitásunkat egy idegen országban, megtanít arra, hogy neveljük gyermekinket, megtanít arra, hogy még van jóság és emberség bennünk, megtanít arra, hogy a szeretetnek nagy hatalma van és, hogy a jó mindig győz a rossz felett. Mesebeli, de igaz. Felemelő érzés, hogy ennek én vagyok a „szenvedő” alanya.

Minden megvan a facebookon, kérlek, nézzétek meg és kövessétek figyelemmel:

http://www.facebook.com/edina.molnarfodor/photos

A nagy terv egy kolozsvári jótékonysági koncert augusztusban. Küldöm majd a meghívókat. Nagyon remélem, ott lesztek. Higgyétek el nem lesz egy szomorú nap. Mint ahogyan a kovásznai jótékonysági koncert sem volt az. Felemelő érzés lesz veletek találkozni. Hiszen olyan sok idegen ember keresett meg, és én olyan közel éreztem, érzem magam hozzátok. Sőt, családtagjaimat, barátaimat is sokkal közelebb érzem magamhoz. Remélem, lesz lehetőségem találkozni mindenkivel.

Az utóbbi két bejegyzésemet elolvasva, rájöttem, hogy milyen sok, nagyon jó élményben volt részem az utóbbi időben.

Hétfőn vár rám a felülvizsgálat, és a bécsi orvosaim. Tudom, ez már nem lesz felemelő, de jó lesz hazajönni, és újra veletek lenni.

Az otthon!!!

Eltűnésem nagyon sokatoknak feltűnt, aminek örvendek, hiszen ez azt jelenti, hogy sokan gondoltok rám és szorítok nekem. Az ok egyszerű, visszamentem dolgozni, aminek nagyon örvendtem. Gyerekeim arcán is örömet láttam, ami szintén megerősítette bennem, hogy jó döntés volt. Most már vége van a sulinak, úgyhogy újra itt vagyok.

Két jótékonysági akcióról szeretnék, beszámolni nektek.

Egy koncertet szerveztek meg nekem szülővárosomban, amelyen nem lehettem jelen, mivel a nagy távolság és az időhiánya megakadályozott.

A következő sorokban, ezen a koncerten elhangzott sorokat szeretném megosztani veletek:

„Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mit írhatnék, ami egy kicsit nektek szól, nektek, akik megszerveztétek, akik segítettetek, akik itt vagytok és akik rám gondoltok. Nem könnyű megfogalmazni azt, amit most érzek, de azt meg tudom fogalmazni, hogy mit éreztem eddig. Nagyon sokáig azt éreztem, hogy nem tartozom ide, hogy nincs itthon helyem, és hogy az utat visszafele nem fogom megtalálni. Ezért elmentem, ott ragadtam Kolozsvárom, más életet éltem, és más értékeket képviseltem. Tudnotok kell, hogy igaz az az állítás, hogy az ember egy krízis alatt megváltozik. Vannak az életünkben olyan törések, amelyek akadályoznak abban, hogy úgy éljük az életünket, ahogyan addig tettük. Engem nagyon megváltoztatott ez a betegség. Visszavágyok ide, vissza a csendbe, vissza a természetbe, vissza oda, ahol meg tanultam írni, olvasni, beszélni és nagyon sok mindent. De a legfontosabb tanítása az otthonnak az a szeretet. És csak a szeretet visz tovább. Habár nem vagyok otthon, de azt érzem, hogy ez a nap a szeretet, az együttérzés és az együttélés eredménye. És ez az otthon.

Tudom, hogy sokan elvágytok, mennétek, kipróbálnátok szerencsétek máshol, de tudnotok kell, hogy itthon van helyetek, itthon tartoztok valahová valakihez, itthon  gondolnak rátok és ha szükség van rá talán még segítenek is.

És ez a legfontosabb: van ahová hazajönni, van, akit megölelni és vannak értékek, amelyeket otthon megtanulunk és tovább viszünk. Az életet tovább kell adnunk. De ezzel, hogy továbbvisszük, adnunk is kell valamit a jövő nemzedéknek. És én hiszem azt, hogy amit itt ma Ti átadtok, egy olyan érték, amit az ember a lelkében tárol és tovább ad.

És ettől szép ez nap.

Ezt a köszönő levelet kezelés alatt írom és higgyétek el ez volt a legjobb kezelés, amit valaha kaptam. És miközben ezt írtam, eszembe jutott egy idézet Müller Pétertől. Szeretném ezt megosztani veletek, mivel ez engem megerősít és remélem, hogy nektek is eszetekbe fog jutni:

„Sorsod, hogy élsz, hogy vagy, hogy olyan vagy, amilyen; olyan a tested, a lelked, a személyiséged, olyan a tehetséged, a vágyad, a szenvedélyed - vagyis a szereped... Hogy azok az embertársaid vesznek körül, akikkel életed drámáját jól-rosszul el kell játszanod: apád, anyád, testvéreid, gyereked... Mind a te játékostársaid!... De még a szomszédod, az idegenek, sőt a halálos ellenségeid is!... A kör igen széles, mert a tér nagy: ne feledd, hogy ez világszínház!

„Sérüléseinknek nem az a céljuk, hogy "meggyógyuljanak", hanem hogy erősebbé és bölcsebbé váljunk tőlük. Ezt tudd, miközben szenvedsz.”

Szerettem volna ma Kovásznán lenni és elmondani nektek, hogy a gyógyulás hosszú és fájdalmas folyamatában, az együttérzés, az empátia, a bíztatás legalább olyan nagy szerepet játszik, mint az orvos és a gyógyszerek. És én, ma ezt kaptam tőletek, és ezért szeretnék köszönetet mondani mindenkinek.   Elsősorban a zenészeknek akik – rohanó világunkra nem jellemző módon – felvállaltak egy jótékonysági koncertet egy ismeretlen emberért.

Köszönet mindazoknak, akik hozzájárultak a koncert megszervezéséhez, a Polgármesteri Hivatalnak, Butyka Gyula igazgató úrnak, Kopacz Leventének, Mihalteanu Constantinak és Mátyás Lillának.

Köszönet mindazoknak, akik eljöttek a koncertre és részvételükkel segítenek a gyógyulásban.

Köszönetemet szeretném kifejezni azoknak is, akik nem tudtak eljönni a koncertre, de adományaikkal támogatják kezelésemet.

És végül hálámat szeretném kifejezni Szabó Sebők Enikőnek,  férjének és fiainak Áronnak és Elődnek, akik nemcsak a rendezvény ötletgazdái voltak, hanem lelkes szervezői is. Tudom, hogy az ők lelkesedésük, segítőkészségük nélkül ez a koncert soha nem jött volna létre.

És köszönöm szüleimnek, testvéremnek, sógornőmnek és barátaimnak. Ti vagytok az otthon és mindig jó hazatérni. 

      

Sziasztok!

Isten hozott! Kérlek szakítsatok magatoknak egy mosolyt, vagy többet is, amennyire szükségetek van.

Én még töltök fel!!! Ha szükség lesz :) :) :)

Nagyon fontos, hogy mosolyogni és nevetni tudjunk. 

Most egy nagyon közeli rokonom jutott eszembe, aki olyan jóízűen kacag, hogy öröm őt hallgatni. Bárhol, bármikor és bármennyit képes kacagni. És tudom, hogy a nevetés nagyon sok nehézségen átsegítette. Én és nagyon sokat nevettem rég. Most egy kicsit már nehezebb, de remélem, hogy visszakaphatom ezt az önfeledt nevetést.

Én már szakítottam az elmúlt napokban egy párat. 

 

Harmadik kezelés után!

Most már a harmadik kezelés után, azt írhatom, hogy Hála az Istenek, jól viselem a kezelést. Eddig ezt nem mertem leírni, de most azt írom, hogy minden rendben van.

Persze, azt hogy mi van bennem, nem tudhatom.   Majd a gépek megmutatják. Remélem, jól mutatják, remélem jobb lesz a helyzet. De ki tudja…

Június végen kell ott lennem Bécsben, akkor meglesznek a felülvizsgálatok, és remélem, akkor majd többet tudok arról, hogy hatott-e a kezelés. Addig csak bízhatok abban, hogy minden rendben van.

Most egy nagyon „hozzáértő”(és itt most nem szeretném, hogy félreértsetek, de tényleg idézőjelbe kell tennem) rezidens orvosnő azt mondta, hogy meg 8 - 10 évet biztos élek. Én nagyon mérges lettem arra, hogy mondhat ilyen. Nem hiszem el. Utólag tudatosítottam, hogy ez nagyon jó jel. Hiszen, ezelőtt pár hónappal, arra vágytam, hogy valaki ezt mondja.  8 év elég lett volna. Most meg nem elég. Milyen önző is vagyok. És most igazam van. Nem szabad elég legyen. Addig fel kell találniuk ennek a durva betegségnek az ellenszerét. Nemcsak értem, mindenkiért.

Minden rosszban van valami jó!

Szeretném megosztani veletek azt, amin már napok óta gondolkodom.

Úgy döntöttem, hogy én ebben a helyzetben, ebben a betegségben találni fogok valamit, ami jó. Minden rosszba van valami jó. Hát ez egy nagyon rossz helyet, és képzeljétek el, hogy én ebben a helyzetben is képes voltam találni valamit, ami igazán jó.

És írtam is egy listát:

1.                         Nyitottabb lettem. Lehet, hogy a családom és barátaim gondolkodnak azon, hogy én ezt miért is írom, hiszen a mindennapi helyzetekben én nagyon nyitott vagyok. Azonban azt nem sokan tudják rólam, hogy én nem szeretek telefonálni, nem szeretek leveleket írni, üzeneteket küldözgetni. Nekem egy levél megírása kész kín, egy telefon beszélgetés alatt (persze, olyan alatt, amit nem a közeli emberekkel folytatok) és után azon gondolkodom, hogy milyen butaságokat mondtam. És minden esetben rájövök, hogy mondtam. Egy levél megírása több percet vett eddig igénybe. Százszor megfogalmazom, kijavítom, újra írom. És még akkor sem vagyok biztos benne, hogy jól van. Sokszor kikészítettem magam, és végül lezártam a gépet. Amikor egyetemi éveim során, e-mailen kellett elküldeni egy dolgozatot, és rosszul voltam. Soha nem tudtam, hogy hogy fogalmazzam meg, azt a pár szóból álló mondatot.

És most, BLOGOT írok, idegen emberekkel beszélgetek, és úgy teszem azt, mintha ismerném őket. És, azt is érzem, hogy jó ismerőseim, mivel egy jó szóval közel kerülnek hozzám. Leveleket írok, levelekre válaszolok, és már nem is kell százszor újra írnom (jó, most is legalább ötször J).   Hihetetlen,  és ez számomra egy nagy nyereség is.

2.                „Ha összetört minden, és feloldozás nincsen

              És ha meg sem érdemlem, ne hagy itt a csendben

              Csak játssz még!”

Gondolataim között is ez volt: hadd játsszak még egy kicsit! Nagyon szeretek játszani gyerekkel, felnőttekkel. S itt most a játszás igazi értelmére gondolok. A játék feloldoz, megnyugtat és összetart.

 Ez az én véleményem. Végig gondolva eddigi életemet, rájöttem, hogy a legnehezebb időszakokon segített át a játék: gyermekkoromban, amikor haragban voltam valamelyik játszó társammal vagy szüleimmel, játszani kezdtünk. Szesszióban, amikor már semmire nem volt erőnk, de mégis leültünk és reggelig játszottunk. Új barátok társaságában, amikor még nem is ismertük egymást, és úgy nevetünk, mintha mindig együtt lettünk volna. Pánik helyzetekben, amikor már semmi nem segít és egy Catan kimozdít a mindennapok kegyetlen igazságából. És még nagyon sokat sorolhatnék. Imádok játszani, és tudom a játék zajt, hangulatot és örömet jelent. Együtt a gyerekekkel, együtt a családdal és barátokkal. Kérlek titeket, álljatok meg egy pár órára és önfeledten játszatok.

3.                         Tudjam kimondani azt, hogy valami nem jó, nem tetszik, másként akarom. Nagyon hajlamos vagyok arra, hogy beleegyezek olyan helyzeteknek, olyan elveknek vagy olyan kéréseknek, amelyekkel egyébként ellenkeznék. De úgy érzem, hogy nem tehetem meg. És ennél rosszabb nincs, mint az, hogy minden porcikáddal ellenkeznél valamivel szemben, de mégsem mondod azt, hogy NEM. Pedig jogod van hozzá, hiszen a te életed.

Most ezen próbálok változtatni, és nem könnyű. Sokat gondolkodom azon, hogy az én döntéseimre, hogyan fognak reagálni mások, de mégis… Az utóbbi napokban, mondtam Bihinek, hogy meg kell változtatnunk egy olyan helyzetet, ami engem kikészít, és azt vettem észre, hogy feloldozás volt. Kimondtam. Másnap meg azt éreztem, hogy a mellemben levő csomó mérete csökkent (fontos megjegyeznem, hogy ezt csak én érzem), ami nagyon sok más tényezőnek betudható, nagyrészt a kezelésnek, de akkor is. Jól esett, hogy ilyen nap következett.  Megerősítés volt.

4.                         Hozzáfűzve az előző bejegyzéshez úgy érzem, hogy változtatni kell mindenben: gondolkodásban, lélekben, táplálkozásban, mozgásban. Hétvégén láttam egy nagyon jó riportot a televízióban, és megragadott egy mondat. Ebből idéznék: „valaki elmondja a problémáját, ami egy sémában él benne, mindenféle elhárítással teli módon. Mindenki hibás, csak Ő nem, a sors összeesküdött ellene. És közben tudjuk, hogy Ő akkor tud kijönni belőle, ha ezt a perspektívát meg tudja változtatni. Hogyha el tud indulni…. Egy akkor változik meg, ha az ember elhiszi, hogy Ő többre képes, amikor elvállalja, hogy ami kellemetlen, amitől eddig menekült, azt most megpróbálja….”

Ezt egy empátiáról szóló interjúban hallottam, és megragadott. Megtaláltam benne valamit, ami rám is igaz, annak ellenére, hogy nem is szólt rólam.

Igen, én ezt elhiszem. Csak akkor lehet valamiből kilépni, másként cselekedni, amikor képesek vagyunk szembe nézni azzal, ami kellemetlen.  És ez nehéz. De ha megtesszük, akkor tudjuk, hogyan kell tovább lépnünk.

Hát ezt most is újraolvasva nagyon tudományosnak érzem, és mégis most először ÍGY MARAD, nem javítok semmit. És még folytatni fogom….