Minden rosszban van valami jó!

Szeretném megosztani veletek azt, amin már napok óta gondolkodom.

Úgy döntöttem, hogy én ebben a helyzetben, ebben a betegségben találni fogok valamit, ami jó. Minden rosszba van valami jó. Hát ez egy nagyon rossz helyet, és képzeljétek el, hogy én ebben a helyzetben is képes voltam találni valamit, ami igazán jó.

És írtam is egy listát:

1.                         Nyitottabb lettem. Lehet, hogy a családom és barátaim gondolkodnak azon, hogy én ezt miért is írom, hiszen a mindennapi helyzetekben én nagyon nyitott vagyok. Azonban azt nem sokan tudják rólam, hogy én nem szeretek telefonálni, nem szeretek leveleket írni, üzeneteket küldözgetni. Nekem egy levél megírása kész kín, egy telefon beszélgetés alatt (persze, olyan alatt, amit nem a közeli emberekkel folytatok) és után azon gondolkodom, hogy milyen butaságokat mondtam. És minden esetben rájövök, hogy mondtam. Egy levél megírása több percet vett eddig igénybe. Százszor megfogalmazom, kijavítom, újra írom. És még akkor sem vagyok biztos benne, hogy jól van. Sokszor kikészítettem magam, és végül lezártam a gépet. Amikor egyetemi éveim során, e-mailen kellett elküldeni egy dolgozatot, és rosszul voltam. Soha nem tudtam, hogy hogy fogalmazzam meg, azt a pár szóból álló mondatot.

És most, BLOGOT írok, idegen emberekkel beszélgetek, és úgy teszem azt, mintha ismerném őket. És, azt is érzem, hogy jó ismerőseim, mivel egy jó szóval közel kerülnek hozzám. Leveleket írok, levelekre válaszolok, és már nem is kell százszor újra írnom (jó, most is legalább ötször J).   Hihetetlen,  és ez számomra egy nagy nyereség is.

2.                „Ha összetört minden, és feloldozás nincsen

              És ha meg sem érdemlem, ne hagy itt a csendben

              Csak játssz még!”

Gondolataim között is ez volt: hadd játsszak még egy kicsit! Nagyon szeretek játszani gyerekkel, felnőttekkel. S itt most a játszás igazi értelmére gondolok. A játék feloldoz, megnyugtat és összetart.

 Ez az én véleményem. Végig gondolva eddigi életemet, rájöttem, hogy a legnehezebb időszakokon segített át a játék: gyermekkoromban, amikor haragban voltam valamelyik játszó társammal vagy szüleimmel, játszani kezdtünk. Szesszióban, amikor már semmire nem volt erőnk, de mégis leültünk és reggelig játszottunk. Új barátok társaságában, amikor még nem is ismertük egymást, és úgy nevetünk, mintha mindig együtt lettünk volna. Pánik helyzetekben, amikor már semmi nem segít és egy Catan kimozdít a mindennapok kegyetlen igazságából. És még nagyon sokat sorolhatnék. Imádok játszani, és tudom a játék zajt, hangulatot és örömet jelent. Együtt a gyerekekkel, együtt a családdal és barátokkal. Kérlek titeket, álljatok meg egy pár órára és önfeledten játszatok.

3.                         Tudjam kimondani azt, hogy valami nem jó, nem tetszik, másként akarom. Nagyon hajlamos vagyok arra, hogy beleegyezek olyan helyzeteknek, olyan elveknek vagy olyan kéréseknek, amelyekkel egyébként ellenkeznék. De úgy érzem, hogy nem tehetem meg. És ennél rosszabb nincs, mint az, hogy minden porcikáddal ellenkeznél valamivel szemben, de mégsem mondod azt, hogy NEM. Pedig jogod van hozzá, hiszen a te életed.

Most ezen próbálok változtatni, és nem könnyű. Sokat gondolkodom azon, hogy az én döntéseimre, hogyan fognak reagálni mások, de mégis… Az utóbbi napokban, mondtam Bihinek, hogy meg kell változtatnunk egy olyan helyzetet, ami engem kikészít, és azt vettem észre, hogy feloldozás volt. Kimondtam. Másnap meg azt éreztem, hogy a mellemben levő csomó mérete csökkent (fontos megjegyeznem, hogy ezt csak én érzem), ami nagyon sok más tényezőnek betudható, nagyrészt a kezelésnek, de akkor is. Jól esett, hogy ilyen nap következett.  Megerősítés volt.

4.                         Hozzáfűzve az előző bejegyzéshez úgy érzem, hogy változtatni kell mindenben: gondolkodásban, lélekben, táplálkozásban, mozgásban. Hétvégén láttam egy nagyon jó riportot a televízióban, és megragadott egy mondat. Ebből idéznék: „valaki elmondja a problémáját, ami egy sémában él benne, mindenféle elhárítással teli módon. Mindenki hibás, csak Ő nem, a sors összeesküdött ellene. És közben tudjuk, hogy Ő akkor tud kijönni belőle, ha ezt a perspektívát meg tudja változtatni. Hogyha el tud indulni…. Egy akkor változik meg, ha az ember elhiszi, hogy Ő többre képes, amikor elvállalja, hogy ami kellemetlen, amitől eddig menekült, azt most megpróbálja….”

Ezt egy empátiáról szóló interjúban hallottam, és megragadott. Megtaláltam benne valamit, ami rám is igaz, annak ellenére, hogy nem is szólt rólam.

Igen, én ezt elhiszem. Csak akkor lehet valamiből kilépni, másként cselekedni, amikor képesek vagyunk szembe nézni azzal, ami kellemetlen.  És ez nehéz. De ha megtesszük, akkor tudjuk, hogyan kell tovább lépnünk.

Hát ezt most is újraolvasva nagyon tudományosnak érzem, és mégis most először ÍGY MARAD, nem javítok semmit. És még folytatni fogom….