2012. május 4., péntek

Tegnap...ma...holnap


A hónlapra feltettem, de ragaszkodom ahhoz, hogy itt is mindenki olvashassa, hogy most miért folytatjuk a gyűjtés, nehogy valaki kételkedjen abban, hogy nem az egészségi állapotom javítása és megőrzése az célunk.
Bemásolom ide a hónlapon megjelenteket. Szeretném és tudom azt, hogy mindenki bízik bennem és abban, hogy ez a célom, amit ide leírtam. 

„Szeretném megköszönni mindenkinek az eddigi támogatást. Nagyon sokan tanácsot adtatok, lelki és anyagi támogatást nyújtottatok annak ellenére, hogy egészen pontosan nem is tudtam megmondani, hogy mire és mennyi pénzt kell összegyűjteni. Általatok nagyon sok emberséget és szeretetet tapasztalhattam/tapasztalok meg.  
Eddig úgy gondoltam, hogy elmehetek kezelésre. De sajnos ez nem úgy alakult, ahogy  elképzeltem.  
A múlt hetünk katasztrofális volt: az egészségügyi biztosítóház közölte velünk, hogy ezt a kezelést nem kaphatom meg külföldön, mert az országban is hozzáférhető. Elkeseredtem. Én azért akartam elmenni, mert itt már nem bíztam senkiben. De tudtam, lehetetlen. Lehetetlen kifizetni.
A bécsi orvosom elküldte a kezelés első ciklusának a költségeit. Az első kezelés 5000 euróba, a következő hét ciklus egyenként 4000 euróba került volna. Amikor ezt megláttuk, tudtuk, hogy lehetetlen. Arról nem is beszélve, hogy a kezelést életem végéig kellene kapnom, és azt is ki kellene fizetni. A biztosítóház közölte, hogy az egyik gyógyszer, amit a bécsi orvos is ajánlott és a kolozsvári is, megérkezett. Ez lett volna a legdrágább gyógyszer, de sajnos nem volt lehetséges, hogy ezt itt Kolozsváron, a többit meg Bécsben kapjam. Csak egyszerre lehet beadni.
Ezután nagyon sok mindent megpróbáltunk, minden szálat megmozgattunk, más orvosokat is felkerestünk, hogy el tudjak menni. De mindenhol a rossz hírt közölték velünk: lehetetlen elmenni. Lehetetlen más klinikában, más orvosban megbízni. Nincs jogom hozzá. Csak ahhoz van jogom, hogy elfogadjam, hogy ez a sorsom. Nem egy orvosi hiba, hanem az én balszerencsém. Én ettől teljesen kiakadtam. Már nem is tudtam gondolkodni. De szerencsére Attila még tudott. Ő kért arra, hogy próbáljuk megbeszélni a kolozsvári orvosommal, hogy mehessek el a felülvizsgálatokra Bécsbe, és ő vegye figyelembe a bécsi orvos által ajánlott kezelési protokollt. Így segítsen nekünk.
Szerencsére mindkét orvos nyitott volt az együttműködésre. Bécsi orvosom felhívta a figyelmem arra, hogy a felülvizsgálatok nagyon sokba kerülnek (amire én egyébként számítottam, hiszen tudtam, hogy mennyit kellett fizetni, amikor legutóbb ott voltunk), de azt válaszoltam neki, hogy mindent megteszek azért, hogy ez lehetséges legyen.
Hogy most megnyugodtam-e? Hát ezt nem is tudom. Bízom abban, hogy így élni fogok. És el kell ezt fogadnom. Más lehetőségem nincs.

Mi ezt szeretnénk továbbra is: a bécsi orvosom irányításával felülvizsgálatokat, orvosi vizsgálatokat és ennek függvényében kezelést. És ezért szeretnénk tovább folytatni ezt az akciót.
Én bízom benne, hogy ez a kezelés hatni fog, de ha esetleg nem hatna, nagy lelki támasz, hogy van lehetőségem elmenni Bécsbe. És erre csak így lesz esélyem.  És arra is, hogy felülvizsgálatokra, más orvosi vizsgálatokra és esetleges kezelésre járhassak több évig, csak úgy lesz lehetőségem, ha tovább folytatjuk. Sajnos, én sem tudom, hogy mikor lesz vége, nincs egy olyan összeg, amit el kell érnünk és akkor megállhatunk. Ennek van persze előnye is, mivel bármilyen összegyűlt összeget használni tudunk, és nem kell attól félnünk, hogy ha nem lesz pénz a következő kezelésre, akkor meg fog kelleni állnunk. Minden támogatás nagy segítség számunkra, és remélem, hogy fogok tudni élni ezzel a betegséggel és a Ti segítségetekkel. „

1 megjegyzés: